Közösségépítés, igazi közösség Közösségépítés, igazi közösség
avagy a csoportegység és a konszenzus tudománya!

"A közösség nem adódik magától, és nem is lehet rá szert tenni leszállított áron"
- M. Scott Peck

Találtam érdekeset: Megjegyzem magamnakAjánlom másnak!


Mi a közösségépítés haszna?

Egy hétvégi közösségépítési gyakorlatnak a csoport igazi közösséggé való kovácsolása, ennek megtapasztalása a célja és nem az egyéni problémák megoldása. Ezzel együtt, vagy ellentmondásos módon éppen ezért, sok pozitív hozadéka ("mellékhatása") van az egyes résztvevők személyiségére is. Tapasztalataim alapján egy hétvége során, után:

  • átélem, hogy milyen jó, amikor embertársaim úgy és olyannak fogadnak el, amilyen és aki vagyok,
  • jobban megismerem magam,
  • kiegyensúlyozottabbá, nyugodtabbá válok,
  • önértékelésem reálisabb (jobb) lesz,
  • javul az önbizalmam, jobban szeretem/kedvelem azt, aki valójában vagyok
  • jobban megértem az emberi kapcsolatok természetét,
  • jobban szót értek másokkal:
    • kevésbé érzek kényszert arra hogy másokat tanácsokkal lássak el vagy, hogy megmondjam nekik mit "kellene" csinálniuk,
    • könnyebben hallgatok meg másokat
  • érzelmileg feltöltődöm,
  • reményteljesebbnek látom a jövőt.

Egy szervezett, összetartozó csoportban-csapatban (olvasmányaim alapján):
  • (sokkal) hatékonyabbá válik a csoporttagok közti együttműködés
  • mélyül, erősödik a csapatszellem
  • csökken a fluktuáció
  • motiváltabbakká és motiválhatóbbakká lesznek a tagok
  • hatékony döntéshozatal konszenzus által

Továbbiak találhatók a www.community4me.com/CBOutcome.html oldalon.

Tovább ->

Mi az igazi közösség? | Mi a haszna? | Alkalmak és események | Forrásoldalak, irodalom
Konszenzusos döntés | A rabbi ajándéka | M. Scott Peck | Képek
Nyitóoldal | A honlap házigazdája | Partnereink | Kapcsolat