Meghatározások | A folyamat szakaszai és jellemzői | Az igazi közösség alapelvei
A közösségépítés irányelvei | Amit tudunk és amit nem | A rabbi ajándéka

A rabbi ajándéka

A történet egy kolostorról szól amelyre nehéz idők jártak. Valamikor ez egy nagyszerű szerzetesrend volt, de üldöztetések miatt, az összes hozzájuk tartozó ház odaveszett, és már csak öt szerzetes maradt a hanyatló házban: az apát és négy másik, kor szerint mind hetvenen túl. Egy nyilvánvalóan haldokló rend volt.

A kolostort körülvevő sűrű erdőben volt egy kis kunyhó, amit egy rabbi időnként remetelakként használt. Az idős szerzetesek az idők során nagyon kifinomult lélekre tettek szert és ezért mindig megérezték amikor a rabbi a remetelakban tartózkodott. "A rabbi itt az erdőben, a rabbi az erdőben van" suttogták. Egyszer szöget ütött az apát fejében, hogy látogassa meg a rabbit, hátha olyan tanáccsal tudna szolgálni, amivel a kolostor megmenthető.

A rabbi szívesen látta az apátot a kunyhójában. Azonban amikor az apát elmondta látogatása okát, a rabbi csak annyit mondott, "tudom, hogy van". "A szellem kiment az emberekből. Az én városomban is ugyanígy van. Többé már majdnem senki nem jár a zsinagógába." Úgyhogy az idős apát és az idős rabbi együtt zokogtak. Utána együtt olvasgattak a Tórából, és mély dolgokról beszélgettek. Amikor az apátnak indulnia kellett megölelték egymást: "Nagyszerű volt újra találkozni ennyi év után," mondta az apát, "de nem sikerült az amiért jöttem. Nincs semmi amit tudna nekem mondani ami segítene megmenteni a haldokló rendünket?"

"Sajnálom, nem" válaszolta a rabbi. "nincs semilyen tanácsom amit adhatnék. Ámbár annyit elmondhatok, hogy közületek az egyik a Megváltó."

Amikor az apát visszatért a kolostorba a szerzetes társai összegyűltek, hogy megkérdezhessék: "Na, mit mondott a rabbi?"

"A rabbi valami nagyon titokzatosat mondott, ami nagyon talányos. Azt mondta, hogy közülünk az egyik a Megváltó. Nem tudom mit akart ezzel mondani."

Ezt követően, az idős szerzetesek azon tűnődtek, hogy van-e valami jelentősége annak amit a rabbi mondott. Közülünk az egyik a Megváltó? Érthette ezt úgy vajon, hogy az egyik szerzetes magunk közül? Ha igen, kicsoda?

Azt feltételezed, hogy az apátra gondolt? Igen, ha bárkire is gondolt, az valószínüleg Apát Atya lehet. Ő már több mint egy generácó óta a mi vezetőnk. Másfelől, érthette Tamás Testvért is. Tamás Testvér bizonyára egy szent ember. Mindenki tudja, hogy Tamás a világosság embere. Biztos, hogy nem Elek Testvérre gondolhatott, néha rögeszmés tud lenni. De, ha jobban belegondolunk, még akkor is, ha szálka az emberek szemében, mikor visszatekintünk Eleknek mindig igaza van. Gyakran, nagyon is igaza van. Lehet, hogy a rabbi tényleg Elek Testvérre gondolt. De biztosan nem Fülöp Testvérre. Fülöp annyira passzív, egy igazi senki. Ugyanakkor majdnem eszelős módon képes arra, hogy ott legyen amikor szükséged van rá. Lehet, hogy Fülöp a Megváltó.

Nyilván, hogy a rabbi rám nem gondolhatott. Lehetetlen, hogy rám gondolt volna. Én csak egy hétköznapi ember vagyok. Mégis, tételezzük fel, hogy így tett? Tételezzük fel, hogy én vagyok a Megváltó? Jaj, Istenem, nem én. Én nem jelenthetek a számodra olyan sokat, ugy-e?

Ahogy ezen tanakodtak, az idős szerzetesek elkezdtek egymással rendkívüli tisztelettel bánni, arra gondolva, hogy esetleg a társuk a Megváltó. És magukra is rendkívüli tisztelettel kezdtek gondolni.

Továbbra is eljöttek időnként mások, hogy meglátogassák a kolostort a szép erdőben. Eljöttek kirándulni a kis tisztásra, hogy vándoroljanak az ösvényeken és nem különben, hogy imádkozzanak a romos kápolnánál. Ahogy arra jártak, megérezték azt a rendkívüli tiszteletet, ami elkezdte körülvenni az öt szerzetest és ami úgy tünt, hogy kisugárzik tőlük és áthatja a hely légkörét. Furcsa módon, nagyon vonzónak hatott. Alig tudván miért, elkezdtek visszajárni a kolostorhoz kirándulni, játszani, imádkozni. Hozták a barátaikat is, ehhez a különleges helyhez. És a barátaik hozták további barátaikat.

Aztán azok közül akik eljöttek meglátogatni a kolostort, néhány fiatalabb elkezdett egyre többet és többet szóba elegyedni a szerzetesekkel. Egy idő után, az egyik megkérdezte, hogy beléphet-e a rendbe. Aztán egy másvalaki is, és megint valaki. Úgyhogy néhány éven belül a kolostor újra elkezdett egy virágzó szerzetesrenddé válni, és köszönhetően a rabbi ajándékának, az ország vibráló lelki/spirituális központjává vált.

Ez a történet a The Different Drum című könyvből származik. Ez annak is a 25%-al lerövidített változatának, magam fordította magyar változata. A rövidítő szerkesztést Jerry L. Hampton készítette, angol változatát itt olvashatod. A hosszabb változatot sem maga M. Scott Peck írta, a szerző ismeretlen. Egyébként a történet több változatban is létezik.